Szent Karácsony Ünnepén Názáreti Jézus Krisztus   születésére emlékezünk. Jézus a tanítások szerint Isten fia volt, aki emberré lett, hogy megmentse a világot, azaz a bűneiből megváltsa és megszabadítsa az egész emberiséget. Neve, vagyis a „Krisztus” szó a görög Chrisztosz főnévből származik, ami a héber Mosiah, azaz Messiás szó fordítása (óhéberről ógörögre). Jelentése: Fölkent. Ebből született a görög chrisztianosz, illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. Jézus a galileai Názáret városában élte gyermekkorát, bár születési helyszíne Betlehem városa volt. Betlehembe egy népszámlálási rendelet miatt kellett ellátogatnia a Dávid nemzettségébe tartozó családnak, és ezen út során született meg a kis Jézus. Mivel szállásuk nem volt, így egy egyszerű jászólba fektették az újszülöttet. Itt kereste fel őket a három napkeleti bölcs, akiket szokás három királyokként is emlegetni: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. (Kilétüket ma is homály fedi, de a történészek azt valószínűsítik, hogy vagy perzsa, esetleg babiloni főpapok, vagy arab előkelőségek lehettek. Uralkodói mivoltuk kérdéses.) Jézus családja Názáret városában élte mindennapjait. Krisztus apja József ácsként dolgozott, anyját Máriának hívták.

A Biblia szerint a gyermek a Szent Lélektől született, így Mária szűzként esett teherbe. Jézus ifjú éveiben apja mellett dolgozott ácsként. Történelmi megjelenése Kr.u. 27-re tehető, amikortól megkezdte "küldetését" azaz tanai terjesztését. Jézus egész bibliai "munkássága" tehát alig 5-6 esztendőt ölel fel 27 és 33 között. Korábbi életszakaszáról alig-alig vannak ismereteink. Jézus történetét az evangéliumok (jelentése: örömhír) őrizték meg, mégpedig Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma.
Tanításainak lényege a szeretet Isten és embertársaink iránt. Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút, hiszen megbocsátás nélkül nincs szeretet. Életével, földi ténykedésével is példát mutatott, megtestesítette, tapasztalhatóvá tette azt az életet és azt a magatartást, melyet Isten követelt az emberektől. Tanait legteljesebben a Genezáreti tavat övező hegyek egyikén, Kafarnaum közelében, körülbelül ötezer ember előtt mondta el. Szónoklata "Hegyi beszéd" néven, Máté evangéliumában maradt fenn. Miközben Jézus csodákat tett (pl.: a víz borrá változtatása, egy vihar lecsendesítése, kenyér szaporítás, vízen járás) és sok embert meggyógyított (leprások, bénák, vakok) illetve feltámasztott (Lázár feltámasztása János evangéliumában), nevét megismerte az egész provincia. Amerre járt, tömegek kísérték. Azonban „népszerűsége” sértette mind a zsidó főpapok mind a területet birtokló rómaiak érdekeit, így végül Pilátus ítélete alapján Kr.u. 33 április 3-án, délután 3 órakor a jeruzsálemi Golgota hegyén keresztre feszítették. Jézus meghalt, sírba helyezték, de a halálát követő harmadik napon feltámadt. Tanítványai és követői azonban nekiálltak, hogy leírják tanításait, így Kr.u. 41 és 98 közt megszületett a Biblia (az Újszövetségi rész). /A kereszténység kialakulásának történetéről bővebb írásunk: itt található!/
A kereszténység sokáig csupán második legnagyobb ünnepét minden év december 25-én tartják világszerte. (A középkorban és a kora újkorban is a húsvét nagyobb ünnepnek számított.) Történelmileg ma már tudjuk, hogy Krisztus valószínűleg nem december 25-én született, csupán a IV. században (325 és 350 közti években) az őskeresztény vezetők háttérbe akarták szorítani Róma addigi legnagyobb ünnepét a pogány „legyőzhetetlen nap születését” és így szándékosan erre a napra tették a megváltó születésének napját. I. Gyula pápa 350-ben hivatalosan is a Megváltó születésnapjává nyilvánította december 25-ét. (A római almanach szerint már 336-ban megünnepelték a karácsonyt a birodalom fővárosában.)
A karácsonyfa állítás szokása
A karácsonyfa állítás szokása nem kötődik a kereszténységhez, eredete csupán a 15-16. századra nyúlik vissza. A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás is. Ennek hátterében egy középkori skandináv (és germán) szokás állt, mely szerint egy-egy fiatal fa kivágása az ifjú élet feláldozását jelképezte. A pogány – kereszténységhez nem kötődő – rítust a 16. századtól Jézusra is vonatkoztatni kezdték, hiszen ő is fiatalon áldozta fel életét. Mai tudásunk szerint a legelső karácsonyfákat Skandináviában, azon belül Svédországban kezdték állítani, majd később a szokás a harmincéves háború (1618-1648) idején eljutott a népesebb Németországba is. A szokás nagyon gyorsan terjedt szerte Európában: a 18. századra már egész Németországban, a 19. századra Ausztriában, Franciaországban, illetve a kivándorlók révén az Újvilágban is elterjedt az ősi skandináv rítus.
Az első feljegyzés karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végén (1490). Ekkoriban almával, ostyával díszítették. A gyertyás karácsonyfát elsőként 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla. A karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon a 19. század második felében jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első „magyar” karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon, 1824-ben. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa első említése 1854-ből, Jókai Mór A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszéléséből van. A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll.
A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később – a 20. században - kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve. Napjainkban, az európai keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely mindenki számára más-más jelentést hordoz.
A szent mise, a böjt, az ünnepi ételek és az ajándékozás
Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra. December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bennsőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.
A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.