Gyere ide, Mikulás! Minden gyermek téged vár. Minden házba bekopogtál? Ott még egy ház vár reád. A kéménybe hogyan férsz be? Válaszolj a kérdésemre! Ruhád piszkos soha sem lesz ha lecsúszol a gyerekekhez? Hát ez a csomag kié lesz? Remélem, engem sem felejtesz. Mikor jössz hozzám, Mikulás? Hidd el, nagyon várok rád! Téli este, holdas este, halkan hull a hó. Téli este, holdas este, siklik egy szánkó. Itt egy ablak, ott egy ablak, halkan kinyílik. Kis cipőbe, nagy cipőbe, ajándék hullik. Másnap a sok gyermek arca csupa ragyogó. Vígan mondják: "Itt járt a jó öreg Télapó!" Újra találkozni Ó, te kedves Mikulás, úgy szeretünk Téged! Mindig mikor jön a tél várva várunk téged. Télen mindig hideg van, de én azt nem bánom, hiszen mindig ekkor van Mikulás és Karácsony! Ünnepelj velünk

Téli estén szánkó siklik Hull a hó, hull a hó. Téli fehér égbolt alatt Száll a szó, száll a szó. Hová sietsz olyan nagyon Télapó! Télapó! Sietek a gyerekekhez Hej hahó, hej hahó. Idején kell megérkeznem Úgy való, úgy való. Csakhogy végre itt vagy újra Jaj de jó! Jaj de jó!

Ó Mikulás bácsi, isten hozott nálunk, Csakhogy itt vagy végre, olyan nagyon vártunk. Sokfelé járhattál, ugye elfáradtál, mire a zsákoddal hozzánk eljutottál. Foglalj helyet, kérünk, itt ezen a széken, melegedj meg itt a kályha közelében. Teli nagy zsákodat ürítsed ki kérlek, hisz leroskad tőle fáradt, öreg térded. Ami benne rejlik, jó helyre kerülhet, tőle gyermekeid jó kedvre derülnek. Cukrot, diót, almát szépen elosztanánk, Jóságos szívedet örvendve áldanánk. Kedves jó Mikulás, megköszönjük néked, hogy eljöttél hozzánk, kik úgy vártunk téged. Ajándékaidért mit adjunk cserébe? Szerető szívünket oda adjuk érte. Szent Miklós püspök jóságodat áldjuk, Köszöntsed nevünkben Jézust, a királyunk!

Én vagyok ám ritka ember! Jövök, ha itt a december. Ki vagyok? – hisz jól tudjátok! Mikulás néz itt most rátok. Aki jó lesz, gyerekek, Ahhoz mindjárt elmegyek! Viszek neki mogyorót, Friss fügéből kóstolót, Huszárcsákót, falovat, Képeskönyvet, jót, sokat. De ez csak a jóknak jár, A rosszakra virgács vár. Csípős virgács, nyakleves, Berci, Laci, ne nevess! Majd estére meglátom, Kinek nyissam a zsákom? Majd estére meglátom, Hol hagyjam a virgácsom!Mi is van ma? Örömünnep! Megjött a Télapó!… A cipőkben – Ugyan nézd csak!- Mindenféle jó! Cukorka és csokoládé, füge, datolya. Ó, hogy ragyog a sok gyerek boldog mosolya. Ettől még jobban kedvre derül a jó télapó S nagy pelyhekben hullani kezd Hujjahó! – a hó. A világra puha, fehér takaró terül, S lejtős úton domboldalon Száz kis szán repül!

A rossz gyerek.
Ha én egyszer jó gyerek lehetnék… Mikulás is gondolna reám. Folyton csak a vállam veregetnék. Büszke volna az édesanyám. Nem tudom, hogy jó hogyan lehetnék Bármit teszek, az nem jó sosem. Nem tudom, hogy ez meddig mehet még! Elpuskáztam én az életem! Ha mosolygok – ravasz kicsi kölke! Ha nevetek – mit vigyorogsz folyton? Pohár törik – szándékosan tette… Bőg a Peti – biztosan én fojtom! Jól felelek – az sem igazán jó „Be sem írom, majd legközelebb.” Ferde szemmel néz rám a tanárom, S hiába a jó igyekezet. Van valami kulcsa az egésznek. Nem adom fel, míg rá nem jövök! Egyszer mégis jó gyermeknek néznek! Ha előbb nem, mire felnövök! De ha egyszer – Mikulás lehetnék… A megoldás csakis ez lehet! Az ablakba nagy csokikat tennék, S örülnék, hogy mindenki szeret. Mert ha egyszer Mikulás lehetnék, Tudnám azt, hogy nincs is rossz gyerek! S puttonyomban a legszebb ajándék Nem lehet más, csak a szeretet!

Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje. Szent Miklós története és hagyománya a Legenda aurea nevű középkori gyűjteményben maradt fenn, mely magyarul Arany legendát jelent, és a 13. század végén (1266 körül) Jacopo da Voragine itáliai püspök által összeállított legendagyűjteménynek része. A legendák szerint Szent Miklós Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek Nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Zarándokútról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották, mely tisztséget 52 évig viselte! Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes Egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel, az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte "Noel Baba"-nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Szent Miklós fenti legendái és a szent december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz december 6-án. Személyesen is lehet találkozni a Mikulással. Ekkor a díszes piros ruhás, nagy fehér szakállú püspököt fekete krampuszok (valójában ördögök) kísérik, és a rossz gyerekeket ijesztgetik, virgáccsal fenyegetik vagy finoman meg is vesszőzik. A német területeken Mikulás megfelelője a Nikolaus. Nem összetévesztendő a karácsonykor a Jézuska (Christkind) helyett ajándékot hozó Weihnachtsmannal. A protestáns (evangélikus) gyerekek nem december 6.-án várják Nikolaust, hanem saját "Pelzetmärtel" néven ismert ajándékozójukat Szent Márton napján, azaz november 11-én. Angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) Santa Claus néven karácsonyi ajándékhozó alakká vált Mikulás, és története szerint az Északi-sarkon lakik. A gyerekek karácsony előtt levelet küldenek neki kívánságaikkal. A globalizált (Mikulás/Télapó/Karácsony apó) Santa Claus a kilenc repülő rénszarvas által vontatott szánjával december 25-én egy éjszaka alatt körbejárja a Földet, és a kandallóra tett zoknikba, harisnyákba apró ajándékokat helyezve lepi meg a gyerekeket, akik tejjel és süteménnyel várják. Skandináviában a sarkkörön túli vidékekhez, hagyományosan Lappföldhöz kötik alakját. A finn Mikulást Joulupukkinak hívják. A 20. században a Szovjetunióban Gyed Moroz, azaz Fagy Apó szorította háttérbe Szent Miklóst, Moszkva és Oroszország védőszentjét. Gyed Moroz újév napján hozott ajándékokat. A mai gyermekeknek mesélt legenda szerint a Lappföldön élő Mikulás apó felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok. 1939-ben Bob May megírta Rudolf, a piros orrú rénszarvas történetét. Azóta Mikulás apó szánhúzó rénszarvasai Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész. A Mikulás-ünnep idővel egyre inkább szekularizálódott, elszakadt Szent Miklós alakjától, a tömegkultúra átalakította a keresztény legendát és az ünnep elvilágiasodott, és elüzletiesedett. Ügyes marketingesek megszüntették a Mikulás évközi morális felelősséget hangsúlyozó, bírói szerepét, eltüntették mellőle a büntetést szimbolizáló krampuszokat. Az édesség- és játékipar mellett ma már egész sor termék használja alakját reklámfiguraként. Angolszász hatásra az európai kontinens városaiban is elszaporodtak karácsony előtt az utcai Mikulás "ügynökök". Tévhit, hogy a Mikulás kövérkés, jókedvű, piros ruhás megjelenését a Coca-Cola találta volna ki 1931-ben. Egy korábbi magyar gyermekkönyv (1928) hasonló megjelenéssel ábrázolta a Mikulást, így ez a feltevés nem állja meg a helyét. A üdítőital-gyártó cég termékein ma már hol akrobatikusan ugrándozik, hol joviális kövér szakállas öregúrként üldögél, a reklámfilmekben pedig néha egész csapatokban vonulnak a Mikulások. A Mikulással kapcsolatos elképzelések is megváltoztak a globalizáció hatására: míg a két világháború között a Mikulás a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a jelenkor Mikulása a Lappföldön vagy az Északi-sarkon él, szánját rénszarvasok húzzák. A Mikulás vagy Télapó név hallatán mindenkinek egy piros ruhás, ősz szakállú, kövérkés, jóságos apóka jut az eszébe. Ő az, akit boldog tekintetű gyerekek várnak áhítattal, rajongással, tele izgalommal. Szeretet, ugyanakkor némi félelem olvasható ki a pici gyerekek szeméből, amikor meglátják ezt a tekintélyt sugárzó, mégis csupa szív embert, aki számukra nem más, mint egy csoda, egy igazi legenda. A Mikulás, akit Szent Miklósként is ismerünk, egy kis-ázsiai, Patara nevű városkában született Krisztus után 245-ben, gazdag család gyermekeként. A csodák már akkor végig kísérték az életét, bár erről sokan nem tudnak. Alig kezdte el az iskolát, amikor hatalmas járvány pusztított arrafelé, s az árván maradt kisfiú a busás örökséggel Patara városába költözött nagybátyjához, egy ottani érsekhez, a város kolostorába. Az itt töltött évek alatt megszerette a papi hivatást, és életét az embereknek, a gyerekek tanításának szentelte. Segítőkészsége és emberszeretete tette híressé messze földön. Egy Jeruzsálembe tartó zarándokút alkalmával betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol különös körülmények között püspökké szentelték, mely tisztséget 52 éven át viselte. Vagyonát az emberek és a gyerekek megsegítésére fordította. Amikor éhínség tört ki, a teljes egyházi vagyont a szegények étkeztetésére fordította, amiért az egyház engedetlenségért egy időre ki is tagadta. Az estéket azzal töltötte, hogy órákon át a város kis utcáin sétálgatott, és beszélgetett az emberekkel. Így figyelt fel egy elszegényedett nemes emberre, akinek már élelemre sem futotta. Három lánya közül egyiküknek, hogy megmentse a családot, el kellett volna adnia magát rabszolgának. Erről folyt a vita köztük, amikor Szent Miklós az ablakuk alá érve meghallotta beszélgetésüket, visszasietett a templomba, majd egy marék aranyat kötött egy kendőbe, és bedobta az ablakukon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ezt újra megismételte, de ezúttal a lányok a léptek zajára kisiettek, és annyit sikerült észrevenniük, hogy egy piros ruhás alak távolodik sietve a hóesésben. A harmadik éven nagyon hideg volt az idő, az ablak tehát zárva volt. Nem tudott más megoldást, felmászott a sziklaoldalba épített ház tetejére, és a kéményen dobta be a keszkenőbe kötött aranyat. A kisebbik lány éppen akkor tette a harisnyáját oda száradni, és az arany pontosan a harisnyába esett. Jó ideig valamiféle csodának vélték az évenként megismétlődő eseményt, de a harmadik éven a marék arany között volt egy olyan egyedi érme, amit egy kereskedő ajándékozott Miklós püspöknek, tehát másé nem lehetett. Ettől kezdve mindenki tudta, ki a titokzatos segítő. Valamint minden évben, a hideg idő beálltával, december 5-én, névnapja előestéjén édességgel ajándékozta meg a gyerekeket, amiért a nép Noel Baba néven kezdte emlegetni, ami annyit tesz, Ajándékozó Apa. Innen ered a szokás, hogy december 5-e estéjén ajándék reményében csizmát, zoknit teszünk az ablakba vagy a kandalló felé. S amivel még az évek során kiegészült a legenda, a Mikulás soha nem egyedül jár. Rénszarvasok húzta szánon közlekedik, és segítői a Krampuszok. Rájuk azért van szüksége, mert ők hozzák a virgácsot a rossz gyerekeknek. A Krampuszok kicsi, ördög formájú emberkék, vörös vagy fekete színben, fejükön kicsi szarvakkal. Szent Miklós hosszú, békés öregkort élt meg. A legenda szerint lelkét az angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás is eredt.

A Mikulást más-más országban másképp nevezik.

Íme néhány elnevezés érdekességként: Amerikában és Kanadában: Santa Claus Angliában: Father Christmas Brazíliában és Peruban: Papa Noel Dániában: Sinter Klaas Finnországban: Joulu Pukki Franciaországban: Pere Noel Hollandiában: Kerstman Japánban: Jizo Kínában: Shengdan Laoren Magyarországon: Mikulás, Télapó Marokkóban: Black Peter Németországban: Christindl Norvégiában: Julenissen Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale Oroszországban: Gyed Moroz Spanyolországban: Papa Noel Svédországban: Jultomten

Szent Karácsony Ünnepén Názáreti Jézus Krisztus   születésére emlékezünk. Jézus a tanítások szerint Isten fia volt, aki emberré lett, hogy megmentse a világot, azaz a bűneiből megváltsa és megszabadítsa az egész emberiséget. Neve, vagyis a „Krisztus” szó a görög Chrisztosz főnévből származik, ami a héber Mosiah, azaz Messiás szó fordítása (óhéberről ógörögre). Jelentése: Fölkent. Ebből született a görög chrisztianosz, illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. Jézus a galileai Názáret városában élte gyermekkorát, bár születési helyszíne Betlehem városa volt. Betlehembe egy népszámlálási rendelet miatt kellett ellátogatnia a Dávid nemzettségébe tartozó családnak, és ezen út során született meg a kis Jézus. Mivel szállásuk nem volt, így egy egyszerű jászólba fektették az újszülöttet. Itt kereste fel őket a három napkeleti bölcs, akiket szokás három királyokként is emlegetni: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. (Kilétüket ma is homály fedi, de a történészek azt valószínűsítik, hogy vagy perzsa, esetleg babiloni főpapok, vagy arab előkelőségek lehettek. Uralkodói mivoltuk kérdéses.) Jézus családja Názáret városában élte mindennapjait. Krisztus apja József ácsként dolgozott, anyját Máriának hívták.

A Biblia szerint a gyermek a Szent Lélektől született, így Mária szűzként esett teherbe. Jézus ifjú éveiben apja mellett dolgozott ácsként. Történelmi megjelenése Kr.u. 27-re tehető, amikortól megkezdte "küldetését" azaz tanai terjesztését. Jézus egész bibliai "munkássága" tehát alig 5-6 esztendőt ölel fel 27 és 33 között. Korábbi életszakaszáról alig-alig vannak ismereteink. Jézus történetét az evangéliumok (jelentése: örömhír) őrizték meg, mégpedig Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma.
Tanításainak lényege a szeretet Isten és embertársaink iránt. Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút, hiszen megbocsátás nélkül nincs szeretet. Életével, földi ténykedésével is példát mutatott, megtestesítette, tapasztalhatóvá tette azt az életet és azt a magatartást, melyet Isten követelt az emberektől. Tanait legteljesebben a Genezáreti tavat övező hegyek egyikén, Kafarnaum közelében, körülbelül ötezer ember előtt mondta el. Szónoklata "Hegyi beszéd" néven, Máté evangéliumában maradt fenn. Miközben Jézus csodákat tett (pl.: a víz borrá változtatása, egy vihar lecsendesítése, kenyér szaporítás, vízen járás) és sok embert meggyógyított (leprások, bénák, vakok) illetve feltámasztott (Lázár feltámasztása János evangéliumában), nevét megismerte az egész provincia. Amerre járt, tömegek kísérték. Azonban „népszerűsége” sértette mind a zsidó főpapok mind a területet birtokló rómaiak érdekeit, így végül Pilátus ítélete alapján Kr.u. 33 április 3-án, délután 3 órakor a jeruzsálemi Golgota hegyén keresztre feszítették. Jézus meghalt, sírba helyezték, de a halálát követő harmadik napon feltámadt. Tanítványai és követői azonban nekiálltak, hogy leírják tanításait, így Kr.u. 41 és 98 közt megszületett a Biblia (az Újszövetségi rész). /A kereszténység kialakulásának történetéről bővebb írásunk: itt található!/
A kereszténység sokáig csupán második legnagyobb ünnepét minden év december 25-én tartják világszerte. (A középkorban és a kora újkorban is a húsvét nagyobb ünnepnek számított.) Történelmileg ma már tudjuk, hogy Krisztus valószínűleg nem december 25-én született, csupán a IV. században (325 és 350 közti években) az őskeresztény vezetők háttérbe akarták szorítani Róma addigi legnagyobb ünnepét a pogány „legyőzhetetlen nap születését” és így szándékosan erre a napra tették a megváltó születésének napját. I. Gyula pápa 350-ben hivatalosan is a Megváltó születésnapjává nyilvánította december 25-ét. (A római almanach szerint már 336-ban megünnepelték a karácsonyt a birodalom fővárosában.)
A karácsonyfa állítás szokása
A karácsonyfa állítás szokása nem kötődik a kereszténységhez, eredete csupán a 15-16. századra nyúlik vissza. A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás is. Ennek hátterében egy középkori skandináv (és germán) szokás állt, mely szerint egy-egy fiatal fa kivágása az ifjú élet feláldozását jelképezte. A pogány – kereszténységhez nem kötődő – rítust a 16. századtól Jézusra is vonatkoztatni kezdték, hiszen ő is fiatalon áldozta fel életét. Mai tudásunk szerint a legelső karácsonyfákat Skandináviában, azon belül Svédországban kezdték állítani, majd később a szokás a harmincéves háború (1618-1648) idején eljutott a népesebb Németországba is. A szokás nagyon gyorsan terjedt szerte Európában: a 18. századra már egész Németországban, a 19. századra Ausztriában, Franciaországban, illetve a kivándorlók révén az Újvilágban is elterjedt az ősi skandináv rítus.
Az első feljegyzés karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végén (1490). Ekkoriban almával, ostyával díszítették. A gyertyás karácsonyfát elsőként 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla. A karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon a 19. század második felében jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első „magyar” karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon, 1824-ben. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa első említése 1854-ből, Jókai Mór A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszéléséből van. A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll.
A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később – a 20. században - kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve. Napjainkban, az európai keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely mindenki számára más-más jelentést hordoz.
A szent mise, a böjt, az ünnepi ételek és az ajándékozás
Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra. December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bennsőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.
A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.

A népi kalendárium szerint szilveszter és az új év első napja szorosan összefügg, ezért a két nap szokásai, hiedelmei gyakran azonosak. Úgy tarják, e két napnak döntő szerepe van abban, milyen lesz a következő évünk. A szokások, babonák a család, a gazdaság, a háztartás körül forognak. A szilveszter éjféli zajkeltésnek (kongózásnak, pergőzésnek) több célja is van: egyrészt elűzi a rossz szellemeket, másrészt felébreszti az embereket, hogy az új évben szorgalmasan dolgozzanak, harmadrészt a jószágot is felveri, és arra készteti, hogy a másik oldalára forduljon, ami biztosítja az állatok jó egészségét és a bő szaporulatot.
 Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.
 Az év utolsó, és a következő év első napján csupa jó dologgal kell körbevenni magunkat, mert ami ekkor történik, az lesz egész évben. Kerülni kell a veszekedést, tilos mosni, teregetni, takarítani, varrni, mert ez szerencsétlenséget hoz a házra, viszont lefeküdni se nagyon szabad, mert akkor egész évben az ágyat nyomjuk. Az egészség megóvása érdekében szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, sőt, a hatást fokozandó, egyes vidékeken még piros almát is tettek a mosdóvízbe. Tilos kölcsönkérni vagy –adni, mert akkor egész évben csak kimegy minden a házból. A közismert étkezési szokások is a szerencse, gazdagság körül forognak: a napot lencsével kell kezdeni, hogy sok pénzünk legyen, a mákot viszont kerülni kell, mert az bolhát hoz a házba. Disznóhúst (annak is fülét, farkát, csülkét) kell enni, mert a disznó előtúrja a szerencsét, míg a szárnyas kikaparja vagy elrepíti. A hallal általában elúszik a szerencse, kivéve a folyók mentén élőknél, mert ott „ahány pikkely, annyi pénz”. A gazdagságot sokféle rétes nyújtásával is lehet fokozni.
 A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe. Bizonyos táplálkozási tilamak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét. A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta. ) Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabonamagvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél. Az sem mindegy, Újév napján ki az első látogató: a férfi szerencsét, a nő szerencsétlenséget hoz. A biztonság kedvéért így a nőknek aznap tilos elhagyni a házat.
András és Luca napja után a lányoknak még az év első napján van lehetőségük kideríteni, férjhez mennek-e hamarosan, és ha igen, kihez. Egyes helyeken a kocsonya elfogyasztása után a lányok mindegyike kiválaszt egy csontot, kiteszi az udvarra, és akiét a kutya elviszi az éjszaka, az még abban az esztendőben férjhez megy. (Kérdés persze, hogyan ellenőrzik, hogy tényleg a kutya vitte-e el?!) A konkrét férj kiderítésének egyik módszere most is a férfineveket rejtő gombócok főzése. A másik: amilyen nevű férfit meglát a lány újév reggelén, úgy fogják hívni a férjét.
Van dolgunk e két napban elég! Legyen nagyon boldog, szerencsés az új esztendő!